Cipőkről, bakancsokról sokat beszélünk, de mindig ott látjuk a túraboltok polcain a túraszandálokat is. Vajon mire jók? Mindenképpen említésre méltó, hogy a szandál alapvetően egy kényelmes, szellős, könnyű viselet. Na de mégis, mikor és mire használunk túraszandált?
Nyakig vagyunk a tavaszban, és pillanatok alatt itt a nyár. Talán a bélelt bakancs kezd túlzás lenni a túrákon, hacsak nem a magashegyekbe készülünk. Előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, hogy úgy érezzük, megfő a lábunk. Ilyenkor szoktuk elővenni a könnyebb túracipőket, szellősebb bakancsokat. Vannak viszont olyan helyzetek, ahol még ez is soknak bizonyul.
Az ellenérvek a túraszandálokkal szemben többnyire a kavicsok és a por bejutásáról, illetve a boka nem megfelelő tartásáról szólnak. Többek közt ezekre is kívánunk rávilágítani e cikkünkben. Lássunk néhány példát arra, milyen is a jó túraszandál.
Itt van például ez a túraszandál, ami – ahogyan a képen láthatjuk is – megfelelő védelemmel van ellátva a kavicsok bejutása ellen és a sérülések elkerülése érdekében. Ebben akár sziklás terepen is túrázhatsz, de még focizhatsz is, hiszen orr részén egy erős gumiburkolat található. Különleges bevonata megakadályozza a kellemetlen szagok kialakulását, felső része könnyen tisztítható, vízálló bőr, és nem tartalmaz környezetkárosító anyagokat. Anatómiai kialakítását arra tervezték, hogy egész napra kényelmes viseletet biztosítson. Talpának bordázata minden terepre kiválóan illeszkedik, ötletes fűzőrendszere révén könnyedén beállítható minden lábformára.
Alább már egy szellősebb modellt mutatunk be. Ez egy kényelmes sportszandál, ami elöl, felül és hátul is állítható. Talpa gumiból készült, talpának belső része pedig anatómiailag formázott, hogy a talpra a lehető legkényelmesebben illeszkedjen. Hogy pántjai ne sértsék fel a bőrt, belül neoprén réteg borítja őket. Hétköznapi viseletnek, ill. túrához is alkalmas, habár ebbe már könnyebben bejut a kavics és nagyobb a sérülés veszélye is, de ez a hátránya a szellősség előnyével is jár.
Az itt látható darab kifejezetten divatos, nőies kivitelű, de ennek ellenére remekül bírja a strapát terepen is. Felsőrésze nubuk, talpát Lycra béléssel látták el, valamint illatszabályozó anyaggal kezelték, a kellemetlen szagok elkerülése érdekében. Memóriahabos kivitele révén egész napos kényelmet biztosít viselője számára. Külső talpa kiváló tapadást biztosít száraz és nedves talajon, valamint vegyes terepen egyaránt, sarka párnázott, hogy elnyelje az ütést.
A következő darabra csak rá kell nézni, mindent elárul magáról. Felső része állítható heveder rendszerű, amit feldobnak a hevederek találkozásánál elhelyezett fém gyűrűk. Színe és fazonja nem hivalkodó, ez egy minimalista modell, mégis mindent megkapsz tőle, amit egy szandáltól várhatsz. Speciális gumitalpa jól tapad minden körülmények közt, talpának belső részét rugalmas, EVA talpággyal látták el. Utcai használatra szánták, ezért talán nem jó ötlet benne a hegymászás, de egy kiadós városnézés biztosan élvezhető benne.
Divatszakértőnk ugyanakkor határozottan javasolja, hogy kerüljük bármely szandál zoknival való együttes használatát!
(A kép forrása: sandalsoxer.co.uk)