Létszám: 6 fő + 2 fő túravezető
A minimum létszám 6 fő, ennél kevesebb fő jelentkezése esetén a túra nem indul az adott időpontban.
Kiutazás: 8 fős, saját autóbuszunkkal, ami kényelmes, klimatizált és jól felszerelt. Útközben igény szerint pihenőt tartunk. A pihenőhelyeken általában fizetni kell a mosdó használatáért, ezért jó, ha van nálunk némi aprópénz.
A túrák nehézsége: Túráink teljesítéséhez jó állóképesség, szédülésmentesség és jó mozgáskoordináció szükséges. Minden nap nagyobb távokat és komoly szintkülönbséget kell leküzdenünk sziklás terepen, alpesi körülmények között. Helyenként láncos és kitett útszakaszokon haladunk majd, így tériszonyosoknak túránkat semmiképpen sem ajánljuk. Technikai tudásra, komolyabb hegymászó tudásra nincs szükség, jó kondícióban lévő, kezdő túrázók is bátran velünk tarthatnak!
Ajánlott felszerelés: 20-30 literes túrazsák a napi felszerelések szállítására, kulacs, napszemüveg, kesztyű, napvédő krém, fejlámpa, kamásli, sapka. Jól jöhet még néhány dolog, mint például: evőeszközök, műanyag tányérok, poharak, kis gázfőző.
Öltözet: jól bejáratott túrabakancs, réteges, jól szellőző öltözet, vízálló öltözet (esőkabát, esőnadrág), fejfedő.
A gyalogtúrákhoz irodánk jó minőségű Zajo Trekking túrabotokat biztosít, a térd és a boka ízületeinek kímélése érdekében.

Szállás: A Csorba tó közelében található, színvonalas Panzió.
Étkezés: Túránk gyakorlatilag önellátó. Természetesen lehetőségünk lesz a szálláshoz közeli boltban élelmiszer vásárlására. Javasolt azonban a nem romlandó ételek egy részét itthonról vinni. Friss áruk könnyen beszerezhetőek helyi kisboltokban, ill. szupermarketekben. A kiutazásra ajánlott néhány szendvicset, gyümölcsöt pakolni. A túrák során is jó, ha van nálunk némi szendvics, magvak, szőlőcukor, energiaszelet, aszalt gyümölcs, keksz, amivel az elveszett energiát gyorsan pótolhatjuk. Természetesen lehetőség lesz meleg ételek fogyasztására is éttermekben.
Időjárás: Mint minden magashegyen, a Tátrában is nagyon változékony lehet az időjárás. Egy szikrázó napsütéssel kezdődő napon is elázhatunk, de egy borongós reggel után is kitisztulhat az idő. Alapvetően szép időjárásra számíthatunk, de fel kell készülnünk egy-egy záporra, erős szélre vagy akár komolyabb viharra is.
Valuta:Szlovákia hivatalos fizetőeszköze az Euro (€). Sok helyen bankkártyával is lehet fizetni, ennek ellenére ajánlatos mégis készpénzt hozni.
Ajánlott költőpénz: Kb. 100-150 €
Csomagok: Az utazás során buszunkat nem szabad túlterhelnünk, ezért a csomagokra súly- és méretkorlátozást írunk elő. A csomagok súlya maximum 20 kg lehet személyenként, a csomag maximális befogadó mérete pedig 75x50x35 cm lehet. Ajánlatos egy kézipoggyászt is készíteni, ami tartalmazza az utazás során szükséges dolgokat.
Egészségügyi tudnivalók: Ajánlott néhány alapvető gyógyszert magaddal hozni: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, fásli, sebfertőtlenítő, magnézium.
Biztosítás: Az út teljes időtartamára kötelező az utasbiztosítás megkötése. Részvételi díjunk már tartalmazza az UNION Retúr Plus biztosítás díját. Ez a biztosítási csomag megfelelő a speciális túráinkra is, többek között biztosítást nyújt a sporteszközökre, sportbalesetekre, túrázásra 5000 méterig. Amennyiben magasabb szintű biztosítást szeretnél kötni, munkatársunk a segítségedre lesz, viszont ennek a díjnak a különbözetét meg kell fizetned.
További biztosítási csomagokról a Biztosítás menüpont alatt tájékozódhatsz.