BikeSafe országos kerékpár-regisztráció: Mentsd a bringádat MOST!

Benkó Barbara kerékpárjának ünnepélyes regisztrálásával indították útjára a BikeSafe országos kerékpár-regisztrációs programot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

A bringázás népszerűségének és a kerékpárok értékének növekedése Európa-szerte és Magyarországon is magával hozza a kerékpárlopások számának gyakoribbá válását és a lopással okozott károk növekedését.
Tavaly az ellopott kerékpárok száma meghaladta a 10.000 darabot, a lopások száma 14 százalékkal, míg azok értéke 20 százalékkal emelkedett országosan.

Mint azt Neubauer Tamás rendőr őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője elmondta, a rendőrség felismerte azt, hogy a kerékpárlopások felderítésének egyik leghatékonyabb eszköze egy egységes nyilvántartási rendszer lenne, ahol a bicikliket egy központi adatbázisban egyedi azonosító jeleikkel regisztrálnák. Mivel ilyenek eddig csak lokálisan működtek, országosan nem, a rendőr-főkapitányság a Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvánnyal közösen létrehozta a BikeSafe regisztrációs adatbázist és kampányt indított a kerékpárlopások megelőzése, illetve az ellopott biciklik feltalálása érdekében.

A rendszer létrehozása és fejlesztése közel 2 évig tartott a rendőrség, a Bikemag és a Testbike együttműködésében, a technikai fejlesztés és programozás Venutti Gergely (testbike.hu) munkája. A rendőrség részéről is igazi kerékpáros vett részt a rendszer fejlesztésében, hiszen Neubauer Tamás rendőr őrnagy is megszállott bringás, a székesfehérvári Szingó SE ma is aktív országúti versenyzője.

Benkó Barbara a kampány arcaként elmondta, nagyon jónak tartja ezt a kezdeményezést a Rendőrség részéről: „Ez mind a bicikliseknek jó, hiszen nagyobb biztonságban tudhatják kerékpárjaikat, mind a Rendőrségnek, mert segíti a munkájukat a felderítés során.”

Benkó Barbara és Neubauer Tamás elindítják a BikeSafe országos kerékpár-regisztrációs programot

Mit nyújt a BikeSafe és miért érdemes Neked is regisztrálnod?
1. Rendőrséggel közösen fejlesztett és üzemeltetett nyilvántartási rendszer.
2. Országos nyilvántartás, bármely településről regisztrálhatsz.
3. Banki biztonságú adatbázisban tárolják az adatokat, megfelelő hozzáférési jogosultsággal a rendőrség számára.
4. Igazolják, hogy Te vagy a kerékpár birtokosa regisztráláskor, ha el kívánod adni a kerékpárt, a regisztrációval igazolhatod, hogy jogszerűen van nálad a bringa.
5. A regisztrációt díjmentesen átadhatod a vevőnek eladás esetén.
6. Online feljelentést tehetsz, ha ellopnák a bringát. A feljelentés tartalmazza mindazokat az adatokat, amiket elmentettél és a rendőrségnek fontosak a körözéshez és a sikeres nyomozáshoz.
7. A beérkező feljelentésekkel 24 órás ügyfélszolgálat foglalkozik, az ügyfélszolgálat munkatársai rendőrök.
8. Feljelentést követően figyelik az internetes hirdetőoldalakat, ha gyanús kerékpárt találnak, értesítik az ügyben illetékes nyomozóhatóságot.
9. A regisztráció 2 évre csak 1975 Ft, amely évente egy pizza áráért garantálja a szolgáltatás önfenntartó biztonságát, kéretlen reklámok és apróbetűk nélkül. Az online fizetés egyúttal banki azonosítást is jelent a regisztráló személy vonatkozásában,
10. A Bikesafe üzemeltetője, az SZKKVA Alapítvány, több mint 20 éve szolgálja több sikeres programmal (pl. OviZsaru) a vagyonvédelmet, garanciát biztosítva a hosszútávú működésre.
11. A rendszerbe a lopott kerékpárok is bekerülnek, a lopott kerékpárok feltöltése ingyenes.

Forrás: http://bikemag.hu/magazin/hirek/bikesafe-orszagos-kerekpar-regisztracio-mentsd-a-bringadat-most

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close