Vigyázat, függőséget okoz!

Szeretünk vadkempingezni. Ki ne szeretne? (Na jó, vannak, akik nem, de ők is nyugodtan tovább olvashatják.) Nos, ebben a cikkben a klasszikus sátrazós és bivakolós kint-alvással szemben megismerkedünk egy régi/új dologgal, a függőággyal.

Gyermekkoromban próbálkoztam először egy saját kezűleg készített függőággyal, de kipróbáláskor csődöt mondott, és nagyot huppantam a földre. Innentől fogva egy darabig kimaradt az életemből a dolog. Azután jöttek a kerti bútorként használatos darabok. Ezek igazán kellemessé teszik a szabadban töltött perceket, amit az ember olvasással, beszélgetéssel, elmélkedéssel, vagy az okos-telefonja simogatásával tölt. Na de hogy jön ez ide? Hiszen mi túrázással foglalkozunk!

Az elmúlt években újraértékeltem a függőágy fogalmát, és valahogyan egybe is mosódott a szabad ég alatt alvással. Igen, lehet benne aludni! Én sem hittem el elsőre. Persze, hiszen azt képzeljük, hogy függőágyban hálva az ember banánalakú pózt vesz fel, és meg sem tud moccanni reggelig, kiszállni pedig kész rémálom. Nos, ezt kénytelen vagyok megcáfolni, miután kipróbáltam. Mivel túrázáshoz kellett, egy olyan modellt választottam, amit kifejezetten erre a célra fejlesztettek. Lévén, hogy ejtőernyő anyagból készült, önsúlya rendkívül alacsony, mégis meglehetősen magas a teherbírása. Az egész alig egy kilogrammot nyom, ami a sátorral szemben verhetetlen! Én átlagos testmagassággal vagyok megáldva, de ismerek olyanokat, akiknek nem kell létráról szedni a májusi cseresznyét, mégis kényelmesen alszanak a függőágyban. Két titka van a függőágyban történő, kényelmes alvásnak. 1: Jól feszítsd ki a két fa (vagy bármi) közé, hogy ne legyen nagy a „belógása”. 2: Feküdj benne kissé átlósan. Így megközelítőleg vízszintes testhelyzetet veszel fel, és még forgolódni is tudsz. 3: (Tudom, csak kettőt mondtam.) Válaszd a megfelelőt! (Az indiai, színpompás vászonból készült, rojtos szélű, végeinél farúddal merevített modell lehet, hogy nem a legmegfelelőbb erre a célra.)

Az általam választott darab egy dupla modell (akár két személynek is alkalmas, de egynek maximálisan komfortos. Akár keresztben is elfekszem benne! Ez – mint már említettem – majdnem egy kilót nyom, tehát viszonylag könnyű.

Hacsak nem a legnagyobb nyári kánikulában használod, amikor még az éjszakák is langyosak, mindenképpen szükséged lesz alulról valamilyen szigetelésre. Ez lehet polifoam, önfelfújó matrac, vagy egy, a függőágy aljára szerelhető pehely, vagy műpehely „paplan”. Erre azért van szükség, mert a levegőben lógva a szél „körbefújja a testünket, így könnyen kihűlhetünk. A hálózsák nem elég, mert rajta fekve olyannyira összenyomódik, hogy az így maradt vékony réteg nem elég jó hőszigetelő.

Ha nem vagy benne biztos, hogy az éjszaka felhőtlen lesz, érdemes beruházni egy könnyű ponyvára, amit ha kifeszítesz a fák közé, akár két függőágy is kényelmesen elfér alatta. Számos alkalommal kapott el az eső függőágyas kint-alvás során, de a ponyva mindig remek védelmet nyújtott.

Ha szeretnél beleolvadni a környezetedbe és fontos, hogy jelenléted ne legyen feltűnő, érdemes ennek megfelelően valamilyen földszínt választanod. Ha ez nem lényeges, úgy válogathatsz a funky színek közül is.

Miért jobb, mint a sátor?

1: Még ha a ponyvát is beleszámolom, akkor is alacsonyabb az önsúlya, könnyebben szállítható.

2: Nem kell hozzá sík, göröngy-mentes terepet találnod, csak két fát megfelelő távolságban.

3: Pillanatok alatt felszerelhető, nem kell rudakkal és cövekekkel bajlódni.

4: Kényelmesebb! Nem zsibbadsz el a kemény talaj miatt, körbe ölel, mint egy gondoskodó anya. Igazán melengető érzés benne aludni!

Mik a hátrányai?

Nyáron, főleg vízpart közelében a szúnyogok igencsak megkeserítik az életet. Míg a sátorba nehezen jutnak be a bestiák, a függőágyon, mint ezüst tálcán kínáljuk a szúnyoghadaknak fejedelmi lakomaként a vérünket. Persze kaphatóak függőágyra szerelhető szúnyoghálók, melyek remekül működnek, de ezzel együtt a súlya már tényleg egyenlő a sátoréval.

Több hátránya nincs.

Remélem megjött hozzá a kedved!